Lewy-testes demencia intézményi gondozási módszertana

A Lewy-testes demencia (dementia with Lewy bodies; DLB/LBD) az egyik legösszetettebb neurokognitív kórkép. A gondozásban nem elsősorban az a nehéz, hogy „sok tünete van”, hanem az, hogy a tünetek gyakran nem állandóak. A beteg egyik órában tiszta, együttműködő, a következőben lelassul, elérhetetlenné válik, vagy olyan észlelési élményeket él át, amelyek számára teljesen valóságosak. A mindennapi ellátás szempontjából kulcsmondat: Lewy-testes demenciában sokszor nem a felejtés a legnagyobb probléma, hanem az éberség, az érzékelés és a valóság feldolgozás ingadozása.

A DLB hátterében kóros fehérjelerakódások (Lewy-testek; alfa-szinukleinhez köthető folyamatok) állnak, amelyek több idegrendszeri hálózatot érintenek: figyelem, éberség, érzékelés, mozgás, alvás–ébrenlét ritmus. Emiatt a betegség gyakran „kétarcú”: egyszerre hordoz kognitív és parkinsonos jellegű mozgástüneteket, miközben a kognitív teljesítmény hullámzása és a korai hallucinációk félrevihetik a környezetet.

Az Alzheimer-kórral szemben (ahol gyakran a domináns, fokozatos emlékezeti romlás kerül előtérbe) DLB-ben a gondozók sokszor előbb látják a fluktuációt, a vizuális hallucinációkat, a járásbizonytalanságot/merevséget, illetve a REM-alvás viselkedészavart (az „álmok kijátszását”). E különbségek felismerése azért fontos, mert a reakciókban és a gyógyszeres megfontolásokban is eltérő kockázati profil jelenik meg.