Mi az a „kitagolás” és miért jó ez az ellátottaknak?
Bár nem célunk a bentlakásos szociális ellátások helyzetére történő több évtizedes visszatekintés, fontos néhány gondolatban megemlékezni arról, mi is volt a célja a támogatott lakhatási forma kialakításának. A kitagolás szakmai definíciójából indulnánk ki.
Az intézménytelenítés (deinstitualizáció), vagy elterjedtebb nevén kitagolás fogalma a totális intézmények felszámolását célzó folyamatok összessége.
Ez a rövid és tömör definíció sok kérdést von maga után, kettőt azonban mindenképpen fel kell tennünk: Miért van szükség az intézménytelenítésre, illetve intézménynek minősül-e a támogatott lakhatás. A második kérdésre egyszerűbb megadni a választ, ami röviden: igen, a támogatott lakhatás egy bentlakásos szociális intézmény. A szociális törvény ki is mondja: szociális intézmény: az e törvényben meghatározott nappali, illetve bentlakásos ellátást vagy támogatott lakhatást nyújtó szervezet (1993. évi III. törvény 4.§ h pont). Rögzíti azt is, hogy a támogatott lakhatás a személyes gondoskodás keretébe tartozó szakosított ellátást nyújt (1993. évi III. törvény 57. § (2) bekezdés).
Hogy miért alakult ki a nagylétszámú bentlakásos intézmények átszervezésének igénye, azt könnyen megérthetjük, ha megnézzük a kitagolás előtti időszak intézményi struktúráját. Sokszor többszáz fős intézmények, ráadásul számos esetben olyan épületben, amelyek eredeti célja teljesen eltért a későbbi rendeltetésétől. Nem nehéz belátni, hogy egy diszfunkcionális épület, ahol több emeleten, hatalmas alapterületű és belmagasságú szobákban helyeznek el kisgyermekeket vagy éppen fogyatékossággal élőket, nem éppen ideális helyszín a napi gondozási tevékenység elvégzéséhez, sem egy gyermek felcseperedéséhez vagy az időskori önállóság lehető legszélesebb körű biztosításához.
Van azonban még egy szempont, ami magánál az épületnél is fontosabb: az, hogy kinek milyen szolgáltatásokat nyújt a szociális ellátórendszer, nem ellátotti kategóriaként, hanem egyénenként kell megállapítani.
Ezt diktálja az ellátott érdeke és a gazdasági megfontolások is. A korábbi évtizedek intézményfejlesztései arra törekedtek, hogy a szolgáltatásokat igénybe vevők összes szükségletét kielégítsék, emiatt másodlagos szemponttá vált az autonómia biztosítása és az önrendelkezési jog érvényesítése. Az intézménytelenítés tehát nem csupán a nagy létszámú intézmények lebontását, élhetővé tételét jelenti, hanem a rászorultak szükségleteihez igazodó szolgáltatást, az uniformizált szolgáltatások helyett személyre szabott „szolgáltatási csomag” tervezését.
A támogatott lakhatás jogi szabályozása
Amennyiben tágan értelmezzük a jogszabályi környezetet, szükséges megemlíteni a legfontosabb nemzetközi jogi és uniós joganyagot, emberi jogi egyezményeket, melyek kifejtik, mit jelent az önálló életvitelhez fűződő jog napjainkban, hogyan teljesülhet az emberi méltóság védelme a gondozásra szoruló, intézményben élő, beteg vagy fogyatékossággal élő embertársaink esetében.
A támogatott lakhatás a hazai szabályozásban a szociális törvényben jelenik meg, mely 2017 óta szabályozza a támogatott lakhatás intézményét.
Meghatározza az ellátotti kört, emellett felsorolja tételesen azokat az ellátásokat, amelyeket a TL-nek – az egyén gondozási szükségletei alapján – biztosítani kell. Támogatott lakhatás létrejöhet a kitagolás megvalósulásaként, valamint átalakulással (pl. utógondozó otthonból vagy lakóotthonból). Emellett természetesen új TL-ek is létrehozhatóak, ezekkel az intézményekkel egyre nagyobb számban találkozunk országszerte. A szociális törvény a legfontosabb szabályokat, szolgáltatási elemeket szabályozza, a részletező szabályokat a szociális ellátásokra vonatkozó alacsonyabb szintű jogszabályokban találjuk, melyek külön kiemelik, hogy mely szabálytól kell eltérni a támogatott lakhatás biztosítása során. Ilyen jogszabály többek között a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 1/2000-es SZCSM rendelet, valamint a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások térítési díjáról szóló l9/1993. (II. 17.) Korm. rendelet.
A támogatott lakhatás tekintetében szükséges megismerni nemcsak a szociális szolgáltatások szabályozásáért felelős joganyag vonatkozó részeit, hanem a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény (Fot.) vonatkozó részeit is, illetve a már említett kiváltási stratégiát (1257/2011. (VII. 21.) Korm. határozat a fogyatékos személyek számára ápolást-gondozást nyújtó szociális intézményi férőhelyek kiváltásának stratégiájáról és végrehajtásával kapcsolatos kormányzati feladatokról), melyek nem csupán a szűk értelembe vett fogyatékosságügyre vonatkozó szabályozást és megállapításokat tartalmaznak. Emellett fontos megemlíteni az útmutatókat és egyéb szabályozókat is, így a Belügyminisztérium által kiadott „Mintaszámítások a támogatott lakhatás térítési díj megállapításával kapcsolatban” dokumentumot, valamint a támogatott lakhatás működtetésének szakmai ajánlásokkal kiegészített protokollját, de említhetjük itt a komplex szükségletfelmérésre vonatkozó útmutatót és a kapcsolódó adatlapokat is, illetve a szenvedélybeteg vagy éppen pszichiátriai beteg ellátottakra vonatkozó speciális szakmai-módszertani útmutatókat.
Ki jogosult támogatott lakhatás igénybevételére?
A szociális törvény rögzíti, hogy fogyatékos személyek, pszichiátriai betegek (kivéve a demens személyeket) valamint szenvedélybetegek számára biztosítható TL férőhely. A jogosultság alapja a komplex szükségletfelmérés, illetve az ebben meghatározott egyéni szükséglet, valamint fogyatékos személyek esetében alapvizsgálat elvégzése is szükséges (ezt külön szerv végzi, intézményvezető kezdeményezi).
Támogatott lakhatás esetében azonban nem szükséges előgondozást végezni az intézménybe való bekerülést megelőzően.
Fontos itt megemlíteni, hogy a nemzetközi és uniós jogi környezet alapján minden egyes ellátottat megillet a kislétszámú intézményben történő elhelyezés jogosultsága. A gyakorlatban azonban – és a hazai példák is ezt mutatják – a TL célja ezzel az elvvel némiképp ellentétben van, hiszen az nem más, mint az önálló életre való felkészítés, illetve annak elemeinek legszélesebb körű alkalmazása. Nem nehéz belátni, hogy egy halmozottan fogyatékos, egy 24 órás ellátásra szoruló személy esetében ezek az elemek nehezen értelmezhetőek, mint ahogy a gazdaságosság elve sem feltétlenül teljesül esetükben, hiszen számos olyan gondozási szükségletük van, melynek megszervezése egy nagyobb létszámú, így több szakembert foglalkoztató intézményben jóval rentábilisabb. Autista személyek esetében reális lehetőség a támogatott lakhatás, fontos azonban, hogy ennek kialakítása autizmus-specifikus módszerekkel történjen.
(Cikkünket teljes terjedelmében az Intézményvezetői Tanácsadó Szociális Intézményeknek című folyóiratunk májusi számában olvashatják)