Az akadálymentesség nem lehetőség, hanem alapvető jog
Amikor akadálymentes környezetről beszélünk, a legtöbben a fizikai akadálymentesítésre asszociálunk, miközben az, hogy a fogyatékossággal élő személy kommunikálni tudjon, legalább annyira fontos és alapvető joga, mint az, hogy el tudjon jutni A-ból a B-be.
Magyarország 2007-ben az elsők között ratifikálta a Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezményt (CRPD-egyezmény), amely a fogyatékosság definiálását új alapokra helyezte.
„Fogyatékossággal élő személy minden olyan személy, aki hosszan tartó fizikai, értelmi, szellemi vagy érzékszervi károsodással él, amely számos egyéb akadállyal együtt korlátozhatja az adott személy teljes, hatékony és másokkal egyenlő társadalmi szerepvállalását.” Ezzel összhangban van a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvényben (a továbbiakban: Fot.) meghatározott fogalom: „fogyatékos személy: az a személy, aki tartósan vagy véglegesen olyan érzékszervi, kommunikációs, fizikai, értelmi, pszichoszociális károsodással – illetve ezek bármilyen halmozódásával – él, amely a környezeti, társadalmi és egyéb jelentős akadályokkal kölcsönhatásban a hatékony és másokkal egyenlő társadalmi részvételt korlátozza vagy gátolja”. Mindkét megfogalmazás lényege, hogy a fogyatékosság nem csupán egy egészségügyi állapot, hanem egy akadályozottság is. Ugyanakkor feltételezi, hogy a fogyatékossággal élő személyt azonos, egyenlő jogok illetik meg a társadalmi élet valamennyi területén. Nem csökkentett jogok, nem hasonló jogok, hanem ugyanolyan jogok. A Fot. 7/A. § (1) bekezdése kifejezetten a közszolgáltatásokra nézve is rögzíti ezt a jogosultságot: „A fogyatékos személy számára – figyelembe véve a különböző fogyatékossági csoportok eltérő speciális szükségleteit – biztosítani kell a közszolgáltatásokhoz való egyenlő esélyű hozzáférést.” Hogy megvalósulhat-e ez a gyakorlatban minden egyes érintettre nézve? Ettől még a legprogresszívebb jogrendszerek, leginkább fejlett és forrásgazdag ellátórendszerek is messze vannak. A jogosultság azonban nem lehet vita kérdése, mint ahogy az sem, hogy ennek minél teljesebb körű megvalósulásáért nap mint nap tenni kell. Az alábbiakban a kommunikációhoz való jogból kiindulva két olyan lehetőségről lesz szó, amelyek általánosabbá tétele nem igényel túlzott erőforrásokat, mégis sokat segítene bizonyos fogyatékossági típusokkal élő embertáraink helyzetén.
Egyenlő esélyű hozzáférés joga
A Fot. 4. §-a határozza meg az egyenlő esélyű hozzáférés fogalmát, amely a zavartalan kommunikáció egyik alapja.
„a szolgáltatás egyenlő eséllyel hozzáférhető akkor, ha igénybevétele – az igénybe vevő állapotának megfelelő önállósággal – mindenki, különösen a mozgási, látási, hallási, mentális és kommunikációs funkciókban sérült emberek számára akadálymentes, kiszámítható, értelmezhető és érzékelhető”.
A fogyatékosság egyes típusai esetében a hozzáférés, így a kommunikáció lehetőségei csökkennek, esetleg szinte teljesen lehetetlenné válnak. Egyrészt a kommunikációban részt vevő érzékszervek, azt szabályozó agyi folyamatok érintettsége, másrészt az értelmi képességeket érintő veleszületett vagy szerzett fogyatékosság is okozhatja a megértés, illetve a kifejezés zavarát. Vannak esetek, amikor az egyes kategóriák halmozottan jelentkeznek, ilyenkor még nehezebb lehet a megértés, a kommunikáció folyamata. Anélkül, hogy részletesen belemennénk az egyes fogyatékossági kategóriák érintettségének elemzésébe, megállapíthatjuk, hogy nem csupán a beszédfogyatékossággal élő, illetve hallási- vagy látási fogyatékossággal élő személyek kommunikációja lehet akadályoztatott. Egy értelmi fogyatékos vagy egy autista ember is rendszeresen rászorul arra, hogy máshogy, más nyelvezettel, módszerekkel adjanak át nekik információt, ismeretet. Ezt a kört tovább tágítva megállapíthatjuk, hogy az információkhoz való egyenlő esélyű hozzáférés nem csupán a fogyatékossággal élő személyek esetében sérülhet, hanem számos egyéb esetben is, gondoljunk csak egy bentlakásos otthon idős lakójára vagy éppen egy kiskorúra, akinek szintén jogában áll megkapni a korának, érettségének megfelelő tájékoztatást. Az alábbiakban bemutatott lehetőségek a velük való kommunikációban is segítségünkre lehetnek, vagy legalábbis kiindulópontként szolgálhatnak.
AAK – eszközökkel a kommunikációért
Az Augmentatív és Alternatív Kommunikáció (AAK) olyan módszerek és eszközök összessége, amelyek a beszédükben tartósan vagy átmenetileg akadályozott személyek (pl. autizmus, mozgássérülés esetén) önkifejezését segítik. Célja a kommunikációs frusztráció csökkentése, a társadalmi részvétel növelése vizuális támogatással, hangüzenetes eszközökkel vagy jelekkel. Jellemzője tehát, hogy augmentatív (kiegészítő): segíti a meglévő, de nem kielégítő beszéd megértését.; vagy éppen alternatív (helyettesítő): teljesen új kifejezési módot ad, ha a beszéd nem működik. Lényegi eleme az eszközök alkalmazása: képeskönyvek, táblák, PECS (képcsere alapú kommunikáció), hangot kiadó okoseszközök, táblagépes alkalmazások. Fontos a személyre szabottság: Az eszközök kiválasztása és alkalmazása főszabály szerint szakember feladata az adott gyermek vagy felnőtt egyéni képességeire szabottan. Jó hír, hogy ezt a szakmai tudást lehetőségünk van megszerezni laikusként is szakirányú továbbképzés keretein belül, emellett több nonprofit szervezetnél képzett szakemberekhez fordulhatunk. Eszközök kölcsönzésére is lehetőség van, erről részletesen a fogyatékosságügyi információs portálon tájékozódhatunk (https://www.efiportal.hu/a-projekt-szolgaltatasai/eszkoz-katalogus/), valamint a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Központ Fogyatékosságügyi Igazgatóságánál (https://nszi.hu/szakmai-tevekenysegek/fogyatekossagugy/aak-eszkozkolcsonzes).
Gyakran az AAK az egyetlen biztosítéka a kommunikációhoz való alapvető emberi joghoz és a társadalmi részvételhez való hozzáférésnek, vannak esetek, amikor pedig kiegészítő lehetőségként használható a kommunikációs eszköztár bővítésére. Hangsúlyozom, hogy ezek az eszközök részben alkalmazhatóak lehetnek az idősek bentlakásos ellátásában is, különösen stroke, demencia, Parkinson-kór vagy egyéb beszéd- és hangképzési zavarok esetén nyújthatnak segítséget az önkifejezés és a társadalmi kapcsolatok fenntartásában.
KÉK – könnyen érthető kommunikáció
A könnyen érthető kommunikáció (KÉK) alkalmazása nem más, mint egyfajta kommunikációs akadálymentesítés. Lényege, hogy a szövegek más módszerrel, egyszerűsített nyelvezettel és mondatstruktúrával kerülnek megfogalmazásra. A könnyen érthető kommunikáció alkalmazásának elsődleges célcsoportját az intellektuális képességzavart mutató emberek alkotják: így például a specifikus tanulási zavart, pl. diszlexiát mutató személyek vagy a gyenge nyelvi készséggel rendelkező személyek. A másodlagos célcsoportot a megértési problémákkal rendelkező emberek (más sérülésspecifikus csoportok) alkotják, pl.: siket, súlyosan-, halmozottan sérült személyek; magyar nyelvet idegen nyelvként, gyengén beszélő személyek; szociálisan hátrányos helyzetű személyek; demenciában érintett személyek. A harmadlagos célcsoportba bárki beletartozhat, gondoljunk csupán arra, hogy egy bonyolultan megfogalmazott szöveg megértése sok esetben életkor vagy éppen iskolázottság kérdése is. Egyes civil szervezetek. szakemberek oldaláról letölthetőek olyan kiadványok, amelyek bizonyos jogosultságokhoz való hozzáférést magyaráznak el könnyen érthetően. Az EFIPORTÁL-on több kiadvány gyűjteményét találhatjuk meg: https://www.efiportal.hu/egyenlo-eselyu-hozzaferhetoseg/kiadvanyok/konnyen-ertheto-kiadvanyok/, de az ÉFOÉSZ vagy a Down Alapítvány is segítséget nyújt az érintettekkel való kommunikáció megkönnyítésében.
Fontos kiemelni, hogy a kommunikációs akadálymentesítés ezen formája nem csupán „hivatalos helyzetekben” kívánatos, hanem az élet számos más területén is alkalmazható lehet(ne). Jó példa erre, hogy a magyar múzeumok, egyéb kulturális szolgáltatók egy része sikeresen kért és kapott segítséget abban, hogy kiállításaikon minél szélesebb körben, így könnyen érthetően is hozzáférhetővé tegyék a legfontosabb információkat, ezáltal ezek a kulturális tartalmak fogyaszthatóvá váljanak a társadalom minél szélesebb köre számára. A Magyar Nemzeti Múzeum, a Ludwig Múzeum vagy éppen a Petőfi Irodalmi Múzeum is alkalmazza a KÉK eszköztárát, emellett több vidéki helyszínen is megkezdődött a kommunikációs akadálymentesítés.
Fontos, hogy ez a lehetőség, mint ahogy azt kifejtettük, szintén nem csupán fogyatékosságügyi kategória. Idősotthonokban vagy éppen a gyermekek ellátása, gondozása során is alkalmazható a módszer. Szerencsére egyre több gyermekjogi kiadványban, gyermekek számára szánt oktatóanyagban is találkozni lehet a KÉK eszközeinek alkalmazásával, ami szintén tanulható: időről időre több szemléletformáló képzés elérhető az egyes nonprofit szervezetek (Kézenfogva Alapítvány, ÉFOÉSZ) szervezésében. Bátorítom a szakembereket, hogy képezzék magukat ezeken a területeken, amennyiben lehetőségük adódik rá.